BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre!
A raktárunk 2012. január 9. -ig zárva, a megrendeléseket ezt köetően tudjuk feldolgozni és átadni, kiszállítani. Mindent begombolszA könyv listaára: 2200 Ft. Leírás:
Báger Gusztáv szerelme immár tizenöt éve tart hivatalosan is a költészettel: 1996-ban jelent meg a neves közgazdász professzor első verseskötete, amelyet azóta egy-két évente követett a többi. Most - a 82. Ünnepi Könyvhét alkalmából - megjelenő műve már a kilencedik a sorban. A kötet hangulatát, mondanivalóját tekintve más lett, mint elődei: míg azokban inkább az ország aktuális helyzetére és eseményeire reflektál a költő, verssorokba zárva egy-egy általános életérzést és -tapasztalatot, addig ebben az összeállításban inkább intim hangulatú, introvertált költemények kaptak helyet, betekintést kínálva Báger Gusztáv benső önvizsgálatának, világának folyamataiba, és ugyanerre inspirálva olvasóit is - legalábbis azokat, akiknek van füle a hallásra. Művében - az Óda című költeményt követően - öt ciklusba rendezve olvashatóak versei (Le a tudatfölöttibe Mindent begombolsz Idő, rend A táblák összetörnek Szív utca). Minden versszerető és -értő olvasó figyelmébe ajánlható, színvonalas kötet. ISBN: 978-963-9903-43-2A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütörtök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az Átadópontra, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 1 760 Ft
Az aukció vége: 2012-01-04 10:41
. Báger Gusztáv: Mindent begombolsz - Jelenlegi ára: 1 760 Ft
Fontos
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Eladó a képen látható Disney-s köntös 104-es, használt, de jó állapotú, Minnie Mouse hímzéssel. Minden kérdésre szívesen válaszolok, kér...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Columbia túlélő kés teljes hossza 29cm, penge 16cm. övre tehető tokkal. szine fekete, gyönyörű. Jelenlegi ára: 4 990 Ft Az aukció vége: 20...
-
Sziasztok! Szeretnék megválni ettől az adidas táskámtól, mert én nem nagyon járok sportosan! Kérdésekre szívesen válaszolok! Jelenlegi ára...
-
Nagyon szép fehér , ellöl lila virágokkal díszített. Jelenlegi ára: 750 Ft Az aukció vége: 2011-07-01 18:44 . Moletti 52-es gyönyörű tang...
-
Spar Dzsungel Mánia matrica 121-es bambuszmaki Nézz körül a többi termékeim között is, és válogass kedvedre. Ha kérdésed van kérdezz bátra...
-
Fém bevásárlókocsi, műanyag kerekekkel, mint az igazi, játék bevásárláshoz, főzéshez: )) babakonyhához, stb. Hibátlan, újszerű. Jelenlegi á...
-
Köszöntelek Aukciómon! Eladó a képen látható cipő. Új! Egyszer sem használt. Nem cimkés, doboza nincs. Belső talp hossza ...