BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! A magyar esszé antológiájaA könyv listaára: 4124 Ft. Leírás:
Az Ünnepi Könyvhét egyik méltó kiadványa a most megjelent mű, amely szerkezetében eltér a hagyományos antológia-formától. Domokos Mátyás koncepciója alapján nem a szerzők és művek szerint, hanem az általa a magyar irodalmat sokkal inkább jellemzőnek tartott tematikus, a történelmi eseményekre adott reakciók, sorskérdések köré csoportosította a kötet anyagát. A gyűjtemény három nagy fejezetre tagolódik: az elsőben írók vallanak az irodalomról, a második portrékat, elemzéseket tartalmaz, a harmadik pedig, amelyet Domokos Mátyás megtervezett, de már nem tudott elkészíteni, Lakatos András válogatása, a világirodalmi tárgyú esszék csokra. Németh László esszéi esetében a közlés alapja az első közlés szövege, a többi esetben a filológiailag legmegbízhatóbb kiadás. A kötetet természetesen a szerzők betűrendes mutatója és címmutató egészíti ki.
Az esszéantológia negyedik, utolsó kötete előkészületben van. ISBN: 978-963-389-925-0A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont használt könyvek
BookHouse Könyvdiszkont új könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a Budapesten van lehetőség (Árpád híd pesti hídfőjénél, Hétfő-Csütrötök: 10. 00-19. 00; Péntek: 10. 00-18. 00). Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 3 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 3 920 Ft
Az aukció vége: 2011-10-24 13:39
. Domokos Mátyás : A magyar esszé antológiája - Jelenlegi ára: 3 920 Ft
Fontos
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Termékismertető Billentyűzet Samsung SGH-F500 gyári Eredeti SAMSUNG termék Kompatibilis készülékek: (Hos...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
eredeti Mexx kabát, XXL-es méret, világosbézs színű, kb. hétszer viselt, az ár tartalmazza a postázási költséget, mellbőség: 66 cm, ...
-
146-os gyönyörű állapotban lévő C& A széldzseki. Az ujját nyaktól mértem. A 3. képen lévő folt a vaku miatt van, nem foltos a kabát. J...
-
kérdésre szivesen válaszolok, nézz be hozzám és sporolj a postán Jelenlegi ára: 500 Ft Az aukció vége: 2011-12-01 06:59 . Jeremys farmer -...
-
Dr Korányi Erzsébet Matematika 8. általános iskola Postázás megoldható Kérem tekintse meg többi termékemet is minden könyv 1 Ft ról! Jelenl...
-
Bontatlan-fóliás Bp-i átvétel (V. vagy XIII. -ker) vagy utalás Jelenlegi ára: 7 500 Ft Az aukció vége: 2012-01-01 01:41 . Warhammer 40.00...
-
4 db figura 4 cm magasak Jelenlegi ára: 450 Ft Az aukció vége: 2011-12-07 10:42 . Asterixes kinder figurák - Jelenlegi ára: 450 Ft
-
Németországból örököltem ezt a babát, most megválnék tőle. Szája nyitott, haja sötétbarna. Ruhájára ráfér egy frissítés (mosás), a haját...